Miközben mindenki a felnőtt válogatott sikerét ünnepelte Finnországban, az U-21-es csapat sorozatban negyedik meccsén maradt nyeretlen, a mérleg három vereség, egy döntetlen. Ezt a „remek” mérleget Róth Antal tudja felmutatni, akit az új MLSZ vezetés visszahívott az U-21-es csapat élére, a nagy kérdés, hogy miért? 2002 és 2008 között volt ő már ennek a korosztálynak a szövetségi edzője, nézzük melyik világversenyekre juttatta ki a csapatot, és ott milyen sikereket ért el, hogy megint visszahívták erre a posztra! Hát néznénk..de nincs mit!
Róth Antal vezetésével ugyanis semmilyen világversenyre nem jutott ki a csapat hat év alatt, minden selejtezősorozatot elbuktunk. Szóval ok nincs, ami miatt őt Csányiéknak vissza kellett hívnia, de alig pár hónap alatt sikerült tönkretennie, amit eddig elődei (Sisa, Egervári) felépítettek ezzel a korosztállyal: Elbukta a sorsdöntő selejtezőt Wales ellen, amivel eldőlt, sem az EB-n, sem a 2012-es londoni olimpián nem lesz ott a magyar válogatott. Nézzük micsoda „bombaerős” csapatot kellett volna legyőznünk, hogy továbbléphessünk a csoportból.
Íme, 7-7 játékos klubcsapata véletlenszerűen a walesi és a magyar játékosok közül, akik pályára léptek a sorsdöntő mérkőzésen:
Wales: Yeovil Town (Harmadosztály), Wrexham (Ötödosztály), Norwich City (Ötödosztály), Aldershot Town (Negyedosztály), Rotherham United (Negyedosztály), Bornemouth (Negyedosztály)
Magyarország: Liverpool (Elsőosztály) Zaragoza (Elsőosztály), Newcastle (Elsőosztály), Olympiakos (Elsőosztály), Videoton (Elsőosztály), DVSC (Elsőosztály), Ingolstadt (Másodosztály)
Csak azért mert mindenki felmentette Róth Antalt és csak és kizárólag Koman, Elek, Lázár hiányával magyarázták az 1-0-s vereséget. Többnyire angol negyed– és ötödosztályban (sem) játszó focistákat kellett volna legyűrni a Newcastle, Zaragoza és a Liverpool magyar légiósainak. Ezek után egyértelmű a magyar edző, Róth Antal felelőssége, ami fel sem vetődött a sportsajtóban. Pedig, ha ilyen minőségi különbség van a játékosállományok között, és mégis kikap az erősebb csapat, egyértelmű, hogy az edző alkalmatlan. Azóta folytatta a „szárnyalását” Róth, az új korosztállyal már Montenegró és Szlovénia ellen is kikapott, ami nem kis bravúr, mert a két országnak összesen nincs annyi lakosa, mint Magyarországnak. De erről senki sem beszél továbbra sem, Róth pedig nyugodtan várhatja a hosszú téli szünetet..